Hírlevél

Regisztrálj, így mindig tudhatod, mi újság velünk!

Regisztráció


Myrella Valdant olvassa

“Lapos tetejű házakat ábrázolt a kép, amelyek közül csak imitt-amott emelkedett ki egy-egy félgömb alakú kupola. A sötét égbolton félhold világított, és hosszúra nyújtotta a háztetőn guggoló alakok árnyékát.”

Germanus Gyula - Allah Akbar

 

Inspiráció hétköznapokra

Nyitány

„Kedves Zora! Ez lesz az utolsó levél, amit írni fogok, de tudnia kell, hogy nem volt igaza. Mert amióta elbúcsúztam tőle, mindig nélküle járok mindenhova. És nekem sincs igazam. Mert mindig, mindenhol velem van, a gondolataimban. Claudia pont az elválásunk utáni nap délutánján meglátogatott. Nem bírta végighallgatni szívem minden fájdalmát. Közölte velem, hogy ő inkább hazamegy. Mert tudja, nem képes segíteni és rettenetesen fáj neki, hogy engem így lát. Most már olyan számomra ez a jelenet, mint egy szépen megrendezett film fájdalmas záró mozzanata.

Tudja, Zora, Dannynek egyszer, egyetlen egyszer sikerült látnom az igazi arcát. Ez is aznap este történt. Neki meg kellett tennie ezt a lépést. Ő is tudta. Michael is tudta, meg Jennie is és mindenki kétségbe volt esve.

Egyszer már meg kellett tanulnom nélküle élni. Ezt a harcot is külön kell megvívnunk. Ha továbbra is csak egymásba kapaszkodunk, az maga volna a pusztulás.

Először azt mondta, hogy hazamegy. De én azon gondolkoztam, hogy hogyan fog hazajutni ilyenkor. Michael hazavitte volna, csak telefonálni kellett. Azt akartam, hogy maradjon velem, de ő mégis máshogy döntött. És így perceim maradtak, hogy lezárjam életemnek ezeket a csodálatos napjait. Pedig mennyire szívesen maradtam volna vele, mert az tényleg olyan lett volna, mint régen. Csak az a baj, hogy ez semmin nem segített volna, hanem még rátesz egy lapáttal.

Amikor először elhagyott, egyedül Michael állt mellettem. Sokszor próbálta szépíteni a helyzetet, de ő is tudta, amit én, hogy nagyon sok időnek kell eltelnie…

Nem tudom, most mi lett volna a jobb. Kockáztatni, hogy velem marad, együtt harcolunk, és esetleg belebukunk, vagy szenvedni egy darabig. A szenvedéssel jobban elbírok.

Hogy mit érzek Danny iránt? Szerelem? Nem esküszöm meg rá, hogy ez végig szerelem volt. 

Valami megváltozott. Sokkal mélyebb volt ez egy egyszerű szerelemnél, azt hiszem. Hogy Danny mit érzett, arra én nem válaszolhatok. Ha valaki igazán tudja, akkor csak ő lehet az. Meg talán Michael, de igazán ő sem érthette.

Néha még mindig olyan, mintha beszélgetnénk. Nincs itt, mégis van kapcsolatunk. Látom magam előtt, ahogy búcsút intettünk egymásnak. Tudom, hogy csak eleinte mocskosul nehéz. Majd elmúlik.

Persze, ilyenkor minden összeesküszik az ember ellen és sorba jönnek az emlékek. Mert persze mindig a legrosszabbkor akad a kezünkbe egy könyv, egy szakadt papírdarab, egy éttermi számla, fényképek…és még a rádióban is folyton a kedvenc számai szólnak.

Tudja, Zora, szeretnék még egyszer olyan szabad lenni, mint vele voltam. Csakhogy ilyen már nem lesz.

Amikor az embernek nagyon fáj valami, szeretné, ha a világ sem forogna tovább, és mégis rettenetesen gyorsan telnek a napok.

Bolond fejjel azt hittem, a csodák örökké fognak tartani.

Tudom, hogy el fog múlni. El kell múlnia.

Egyszer, egyetlen egyszer küldött egy lapot. Még a Földközi-tengerről valahonnan,, mielőtt továbbhajóztak volna Irakba. Azért, mert pont olyan kutya volt rajta, mint Pedro kutyája. Az a képeslap azóta is nálam van. Most találtam meg…és most kapott értelmet az a két sor is, ami a hátoldalán van.

„Remélem, még viszontlátjuk egymást!” – mondja, Zora, a sors előre tudta, mi lesz ebből az egészből?

Tudom, már többször elhangzott, mint kellene, de nagyon hiányzik. Annyira üresnek érzem az egész világot. Soha nem mondtam ki neki őszintén, hogy mennyire szeretem, de lehet, hogy már el sem hinné. Mindig csak annyi volt: Őrülten fontos vagy nekem!

Annyi mindent tanultam tőle, Zora. Szabadnak lenni, szélhámosnak lenni, megélni a jég hátán is, meg tanultam mosolyogni az ellenségeimre, meg tanultam önzetlenül szeretni és hinni. Nagyon szeretném, ha boldog lenne az élete, ha minden sikerülne, amit eltervezett. Akár lent, itt a földön, akár fent, ott a kéklő messzeségben, a felhők felett.

Régen soha nem fordult meg a fejemben, hogy annak a csodának, amit körém varázsolt, mikor lesz vége. Most meg arra, hogy ez a végtelen ragaszkodás, barátság, szerelem, vagy tudom is én, már micsoda mennyi fájdalommal jár. Mert tudtam, hogy fájni fog, de soha nem gondoltam, hogy ennyire. De tudom, hogy most már van miért élnem. Van kiért küzdenem."

Myrella Valdant - De (részlet)